2014. január 26., vasárnap

Melanochromis

A Melanochromis nem tagjai közé egykoron 26 fajt soroltak. Mint ahogy általában lenni szokott, az új és még újabb kutatások eredményeként lettek, amiket máshova soroltak át, de közben addig nem ismerteket is felfedeztek a tudomány számára. Ad Konings összefoglalása szerint 19 fajt és 4 alfajt sorolhatunk ide.

A legtöbbjük rendszeresen megfordul az akvaristák otthonában is, de találunk köztük Vörös Könyves fajt is, melyeket kifogójuknak vissza kell helyezni éltető elemébe. Ilyen a Melanochremis brevis is, melyet 1935-ben írt le Trewavas. A Malawi-tó déli partjai mentén élő, egykor sem jelentős méretű populációja nagyfokú fenyegetettségnek van kitéve a túlzott halászat miatt. A fajt Pseudotropheusként is említik, azonban az elvégzett állkapocs- és garatfogvizsgálatok egyértelműsítik hovatartozását.








A mellékelt ábrán két elülső fog stilizált rajza látható, a bal oldali
a Melanochromisokra jellemző, míg a jobb oldali a Labidochromiok meghatározó bélyege lehet.









Ezen pedig a Melanochromisokra és a
Pseudotropheusokra 
jellemző alsó garatfog példái láthatóak,
A: M. melanopterus, 
B: M. auratus,
C: P. zebra







A nemet 1935-ben Dr. Ethelwyn Trewavas jegyezte le, az előző ábrákon feltüntetett különbségek alapján különítve el a Pseudotropheusoktól. A melanochromis fekete sügért jelent, ezzel is utalva a hímjeik sötét alapszínére. A leírás alapját a M. melanopterus és a M. vermivorous képezték, megnyúlt pofarészű, viszonylag zömök felépítésű halak, túlnyomórészt függőleges csíkozással. Nem csak ez a fajta színezet jellemző az idetartozó fajokra, legtöbbjüknek csak a háti részen vannak vízszintes csíkjai.

A genust két nagyobb csoportra bontják a terület specialistái a koponyájuk felépítése és a táplálkozási szokásaik alapján. Az első csoportba tartozóak nagytestű mbunák megnyúlt, hegyes orral, széles szájjal. Állkapcsi fogaik száma lecsökkent, de szélesek és viszonylag szellősen elhelyezkedőek. Garatfogaik nagyméretűek, általában gerinctelen állatokkal táplálkoznak, alkalomadtán halakat is elfogyasztanak.
Ezt akváriumi megfigyelések is alátámasztják a M. melanopterus, M. simulans és M. chipokae fajoknál.

M. melanopterus


A második csoportba  kis- és közepes termetű mbuna sügerek tartoznak rövid, legömbölyített orr-résszel, relatív keskenyebb szájjal. A benne elhelyezkedő fogaik nem nagyobbodtak meg jelentősen, sűrűbb elhelyezkedésűek, garatfogaik közül csak a hátsó mutat valamelyest nagyobb méretet. Táplálkozásukat tekintve tipikus legelészők, a sziklák algabevonatát rágják le, a benne élő gerinctelenek jelentik az állati fehérjebevitelt. Az akváriumokban széleskörűen elterjedt M. auratus hozható fel a csoport tipikus képviselőjeként.

M. auratus


 Akváriumi tartásuk nem különbözik lényegesen a többi mbuna sügérétől, de sikeresen szaporodó csapataik fenntartásához nagyobb odafigyelés szükséges a magasabb fokú fajon belüli és fajok közötti agresszivitásuk miatt. A M. auratus kiváló példája ennek, nagyon sokan választják a kereskedésekben a fiatal korukban feltűnő, ragyogó sárga színezetű halakat. Az ivarérett hímek azonban, bármilyen csodálatosan is néznek ki, talán a legagresszívabbak a könnyebben elérhető fajok közül. A hím Melanochromisok általában nehezen tolerálják azonos nemű fajtársaik jelenlétét. Könnyen belátható, hogy kisméretű akváriumban az állandó zaklatás, kergetés, verekedés a gyengébb egyed elpusztulásához vezet. Legalább 400 literes akváriumot érdemes berendezni számukra, ami nagyobb méretű kövekkel térben jól fel van osztva, lehetőség szerint minél több halat tegyünk bele. Ez alól kivétel lehet a M. interruptus és a M. johannii, jóval kisebb termetük miatt elegendő lehet akár egy 200 literes akvárium is számukra.

 Jó lehetőség arra, hogy a hímek közti agressziót a lehető legkisebb mértékűre csökkentsük, ha minél több hímet szerzünk be, hiszen ebben az esetben nem lesz egy egyed a zaklatás állandó célpontja. Másik lehetőség, hogy az akváriumunkban csak hímeket tartunk, ebben az esetben a legfőbb versengési okot küszöböljük ki, a szaporodást. Ha nincs nőstény, aminek a kegyeiért harcolni kell, meglepően békés, kiegyensúlyozott társaságot tudhatunk magunkénak. Csodálatos díszakváriumokat lehet így hosszú ideig fenntartani.

Másik lehetőség, ha két fajt teszünk egy akváriumba. Itt azonban legyünk óvatosak, az ugyanabba a csoportba tartozó fajoknál fennállhat az összeívás veszélye, és a túlzott agresszió is előfordulhat. Inkább szerezzünk be a melanopterus csoportból és az auratus csoportból is egy-egy fajt, a két csoport hímjei nem látnak egymásban vetélytársat. Tény, hogy alapesetben a hím auratusok eltűrik a többi mbunát maguk körül, de ha valamelyik nősténye hajlandóságot mutat elfogadni az udvarlását, akkor az egyetlen kiszemelt kivételével semmilyen más halat nem hajlandó megtűrni a területén. Érthető, hogy a nagyméretű akváriumok ajánlottak tartásukhoz, hiszen egy auratus hím egy átlag 200 literes felét-kétharmadát is kisajátítja ívási területnek.

M. auratus természetes élőhelyén


A Melanochromisok, mint az összes mbuna, poligám anyai szájköltők. A hímek ugyanolyan vehemenciával védik az aktuális hitvesüket, mint ahogyan a saját területüket. A nőstények sikerének titka abban rejlik, hogy az élettér, amit a faj elfoglal, a sok sziklának köszönhetően tele van búvóhelyekkel, nem utolsó sorban kiváló úszók is. A nőstények laza csapatokban, a hímek területén kóborolva élnek, így ők választhatják ki a  legjobb erőnlétben lévő, legélénkebb, legharciasabb, legnagyobb területet megvédeni képes, valószínűleg legjobb génállománnyal rendelkező apát az ivadékoknak.

A természetben a párzás a hím területének közepén, egy általa készített gödörben zajlik, a megtermékenyítés a nőstény szájában történik meg. Ha az ívásnak vége, a nősténynek sürgősen odébb kell állnia, tudniillik a hím csak addig mutat szimpátiát, amíg érdeke is fűződik hozzá. Ha a pillanatnyi érdek megszűnik, igencsak harciassá válik az imént még szeretett asszony irányában, akinek viszont szüksége lesz az összes energiájára, hiszen az elkövetkező heteket az ikrák gondozásával fogja tölteni, táplálékot nem, vagy csak alig véve magához.

Érdekes megfigyelés, hogy bizonyos fajok nőstényei koruk előrehaladtával besötétednek, a hímek színezetére hasonló ruhát öltenek, olyannyira, hogy szinte lehetetlen ránézésre megkülönböztetni a nemeket egymástól. Jellemző ez a M. auratusra, a M.  melanopterusra, de más mbuna fajoknál is megfigyelhető, mint a Pseudotropheus lombardoi-nál és a P. minutusnál is. Nagy valószínűséggel a petefészek csökkent működéséből eredeztethető hormonális viszonyok megváltozásának eredményeképpen létrejövő változás. Ami érdekes, hogy ez a jelenség teljesen hétköznapi a Melanochromisoknál, a Pseudochromisoknál alkalomszerű, a Labidochromisoknál viszont még nem írtak le hasonlót, holott a petefészkek működésének leállása mindhárom nemben ismert.

Az összes mbunasügér jellegzetessége a szexuális dimorfizmus, ragyogó színű hímek, visszafogottabb színezetű nőstények. Érdekes lehet az az evolúciós tényező, amely oda vezethetett, hogy a szaporodásból kiesett nőstények a hímekéhez hasonlóvá váljanak, vajon mi lehetett az oka annak, hogy ezek a példányok sikeresebbek voltak?

28-29 °C-on a nőstények 20-21 napig hordák szájukban az ivadékokat, példamutató anyák. Tartásukkor gondoskodjunk búvóhelyekről számukra, nyugodtabban vészelik át ezt az időszakot, ha nincsenek folyamatos zaklatásnak kitéve. A szájköltés időszakának utolsó napjaiban viszont kifejezetten agresszívvá válnak, fordul a kocka, ők üldöznek, kergetnek minden lakótársat. Az ivadékok kiengedésekor ez jól jöhet, hiszen a rangsorban feljebb lépkedőt az alárendeltebbek kerülik, nagyobb biztonságban vannak a kicsinyei, amikor éppen a közelében úszkálva táplálkoznak. Pár napig kísérgeti, óvja ivadékait, azután magukra hagyja őket. Nyilván akváriumban a nagy népsűrűségnek köszönhetően elég kicsi az esélye az apróságok megmaradásának, ha fel akarjuk nevelni a társaságot, közbe kell avatkoznunk, ki kell köptetni az anyával az ivadékokat, majd visszahelyezni a közös akváriumba.

Jó minőségű tápokat, növényi és állati eredetű táplálékot biztosítva gyorsan fejlődnek. Az auratus csoportba tartozó fajok  8 hetes korukban 3-4 centiméteresek, 3 hónapos korukban 5-6 centisek, a hímek elkezdik felölteni felnőttkorra jellemző színezetüket 6-9 hónapos koruk között. A melanopterus csoport tagjai viszont nem kezdenek el színesedni a 10. hónap előtt, de érdekes, hogy ez nem kötött az ivari éréshez, juvenilis színezetű hímek is képesek sikeres ívásra.

Következő alkalommal a nemzetségbe tartozó fajok ismertetésére koncentrálunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése