Általánosságban a Cichlidekről

 A sügéralakúak (Perciformes) rendjébe tartozó halak a ma létező rendek közül a fajok számát, alaktani változatosságát tekintve a leggazdagabbak. 7000-nél több fajt tartanak nyilván, ami a ma élő halfajok több, mint 40 százaléka.
Ősi változataik a karbon időszak óta ismeretesek, ami azt jelenti, hogy legalább 300 millió éve vannak jelen.

 A legtöbb faj testét fésűs pikkelyek borítják, zárt úszóhólyaggal rendelkeznek, hátúszójukat  tüskés úszósugarak alkotják, farok alatti úszójuk első sugarai szintén tüskések.

 A fő témát adó afrikai sügerek a sügéralakúak rendjébe, azon belül a Labroidei alcsaládba és a bölcsőszájúhal-félék (Cichlidae) családba tartoznak.
 Az Afrikában talált fosszíliák bizonyítékai szerint 130 millió évvel ezelőtt már jelen voltak, Lundberg 1993-ban Heterochromis maradványokat talált. A dél-amerikai, madagaszkári leletek sem sokkal fiatalabbak.
 A család fajgazdagsága rendkívüli, 2200-ra tehető.
Folyamatos az új fajok felfedezése, ráadásul a genetikai vizsgálatok lehetővé teszik eddig tisztázatlan kérdések megválaszolását. Ezek alapján egy fajba sorolt, csak különböző földrajzi változatként vagy alfajként nyilvántartott populációkról kiderül, hogy eléggé elkülönültek ahhoz, hogy külön fajként említhessük őket.
 Emellett meg kell említenünk sajnos azt is, hogy bőven van közöttük olyan, amelyeket vagy közvetlenül, vagy közvetve, de veszélyeztetettként kell nyilvántartanunk.
 A család fejlődéstörténeti alapfajai Madagaszkár területén élnek; az ott történő hihetetlenül gyors ütemű természetpusztítás az oka annak, hogy a Vörös Könyv kiemelten védett kategóriájában szerepelnek.

 A család sikerességére alkalmazkodóképességük a magyarázat. Megtalálhatóak a Közel-Keleten, Észak-, Közép-, Dél-Amerikában, Kuba szigetén, Haitin, Nyugat- és Észak-Afrikában, legnagyobb számban pedig Kelet- Afrikában. Megtalálhatóak édesvízben és brakkvízben is, a Nátron- és a Magadi-tó extrém lúgos (pH 9-10.5) kémhatásához is képesek voltak alkalmazkodni.

 Táplálkozásukról úgy beszélhetünk, hogy kihasználnak minden lehetőséget, amit az adott víz kínál. Megtaláljuk köztük a ragadozó (legkisebb számban), vegyes táplálkozású, algafogyasztó, planktonevő, ikraevő, sőt pikkelyevésre specializálódott fajokat is. Sokféleképpen alkalmazkodtak a különböző táplálkozási szokásokhoz, erről bővebben majd a részletesebb bemutatásukkor írnék. Azt nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy legtöbbjüknek alapesetben látható fogaik nincsenek.Táplálékuk felaprítását garatfogaikkal végzik el, ezek a toroktájékon helyezkednek el, táplálkozástól függően többféle alakulásról beszélhetünk itt is.
 Emésztőrendszerük összetett, speciális kétüregű gyomorra,vékony- és vastagbélre tagolódik. A tényleges, emésztést végző gyomor oldalán egy másik, tágulékony, raktározási feladatokat ellátó gyomor található. A vékony- és vastagbél hossza erősen függ a táplálkozási szokásoktól. Növényevőknél, melyek táplálékanyagaik feltárását baktériumok segítségével végzik, az állat testhosszának 10-15-szörösét is elérhetik.

 Érzékszerveik fejlettek, ennél fogva kifejezetten magas szintű a kommunikációjuk is. Színeik változtatásával, feromonokkal, hangokkal egyaránt képesek rá.

 Mark H. J. Nelissen Belgiumban Tanganyika-tavi sügereket vizsgált hanggal történő kommunikáció szempontjából, Tropheusokat, Simochromisokat egyaránt. A Tropheusoknak magas szintű hangkommunikációját írta le, ezzel magyarázta azt, hogy színekkel kevésbé kommunikálnak. Természetesen hangképzésüket csontrendszerük mozgatásával valósítják meg, ehhez még úszóhólyagjuk ad némi segítséget.

 Feromonokkal történő kommunikációjuk képessé teszik arra őket, hogy felismerjenek egyedeket a csoporton belül, erre jó példa az anyaállatok és ivadékaik kapcsolata. Az ivadékok kivétel nélkül mindig a saját anyjuk szájába menekülnek vészjelzés esetén, és az anyák is csak a saját ivadékaikat szedik fel egy mesterségesen összekevert, azonos korú ivadékcsapatból. Sőt, egyes fajok még azt is közlik ivadékaikkal, hogy mely táplálékok ehetőek és melyek nem.

 Az evolucionista elmélet kézzel fogható bizonyítékaiként értelmezhetjük a Kelet- afrikai törésvonal mentén kialakult tavakban lejátszódó folyamatokat. A Tanganyika-tóban található fajok, azok változatainak kialakulása majdhogynem az ezzel a témával foglalkozó kutatók szeme láttára történik.
 Ezzel a témával a későbbiekben szeretnék részletesebben is foglalkozni, ugyanúgy a Malawi-tó kérdésével is.
 Nagyon jó példa a rendkívül gyors evolúciós fejlődésre Viktória-tó, melynek területe 15000 évvel ezelőtt teljesen kiszáradt, mégis a mai napig 130 körüli Cichlid fajt írtak le benne, de becslések szerint 400 körüli lehet a benne élők száma.

 Sajnos nem lehet nem megemlíteni azt a végzetes, meggondolatlan cselekedetet, amit elkövettek a Viktória-tó élővilága ellen. Élelmezési okokból betelepítettek egy nagytestű sügérfélét, mégpedig a nílusi sügért (Lates niloticus). Ez egy kifejezetten nagytestűre növő halfaj, melynek ragadozó természete, minden élettérben való jelenléte mára óvatos becslések szerint is odáig vezetett, hogy a tó halállományának 80 százalékát ők alkotják. Párhuzamosan a már leírt fajok 60 százaléka eltűnt, erősen veszélyeztetett, veszélyeztetett vagy sebezhető, 5 faj csak akvaristáknál található, a még fel sem fedezettekről nyilvánvalóan megközelítő becslést sem tehetünk.

Következő téma a szaporodásbiológia lesz.