2012. május 14., hétfő

Táplálkozási specializálódás II.

Copadichromis


A planktonevők másik elég ismert, méltán népszerű csoportja a tanganyika-tavi változatos Cyprichromis nem képviselői, ők nem reviertartók, a többi sügérhez képest egy teljesen új, rajban élő életformát választottak, úgy élnek, mint a szardíniák, a nyílt vizek felszíni rétegeiben, hatalmas rajokat alkotva, annak védelmében élnek, szaporodnak, nevelkednek.

                        
 http://www.cichlids.hu/gallery.htm



A ragadozó sügerek táplálkozási szokásai erősen eltérnek a növényevő és mindenevő fajokétól, elsősorban azért, mert mint mindenhol az élővilágban, a halak között is a ragadozóknak van nagyobb szüksége leleményre, furfangra, kitartásra. Míg egy növényevő sügér ellegelészik a köveken növekvő algamezőn, addig egy ragadozónak el kell tudni kapni a megfelelő méretű prédaállatot.

A zsákmány elfogására többféle stratégia alakult ki, ezek közül a legfáradtságosabb, de kiválóan működő módszer a lerohanás. Ezen belül kétféle eset lehetséges. 
Az egyik az, hogy adott egy viszonylag nagytestű sügér, ami vagy magányosan, vagy párjával éli életét viszonylag nagy kiterjedésű, elmosódó határú területet fenntartva. Egyedül, alkalmanként ketten együtt indulnak útnak zsákmányszerző portyáikra, amikor is az útjukba eső potenciális táplálékhalat kitartó üldözéssel addig fárasztják, amíg ki nem merül annyira, hogy elkaphassák. Eme stratégia alkalmazói közül kiváló példa a Champsochromis caeruleus.

  
                                                                      www.akvaryum.com


Másik lerohanó stratégia az, amikor csapatba, bandába verődve, területi viszonyokat nem nézve indulnak neki a portyának, jellemzően nem nagytestű sügerek, ivadékokra specializáltan. Kimondottan a szülők által még őrzött zsenge ivadékokat, vagy a koloniálisan élő halfajok ivadékcsapatait keresik, pillanatok alatt letámadják és kifosztják a családokat, akik tehetetlenek a sok éhes ragadozóval szemben. A Lamprologus callipterus fiatal hímjei tökéletesen valósítják meg ezt a stratégiát, maguknál sokszor nagyobb sügerek fészkeit is képesek ilyen módon kirabolni.



Másik, kevésbé megterhelő stratégia a mimikri, a környezethez, háttérhez való hasonlóság kihasználása. Egyes fajok színüket képesek változtatni az átlagnál tágabb határok között, ezt kihasználva kivárnak, míg hatótávolságba nem kerül a kiszemelt áldozat, majd villámgyorsan lecsapnak rá, mások szintén a meglepetést kihasználva, csíkos testmintázatukat használják ki a rejtőzködésre.


                 
A képeken ugyanannak a fajnak, a Dimidiochromis compressicepsnek a hímje látható,bal
oldalon rejtőzködő állapotban, jobb oldalon alapállapotban.

 A vadászsügerek a lesből támadók közül mind színezetben, mind viselkedésben a tökéletesig jutottak.
Az összes Altolamprologus faj függőlegesen csíkozott, ami a kontúrok elmosódását eredményezi. Az élőhelyi sajátosságok természetesen meglátszanak rajtuk, hiszen a majdnem feketétől a majdnem teljesen fehérig sokféle színezetű populáció megtalálható a természetben. 

           
Altolamprologus calvus black


Egyes fajok az álcázás nagymestereivé váltak, betegnek, halottnak tettetik magukat, így becsapva a kisebb halakat.

Nimbochromis livingstonii

Mindenképpen érdemes megemlíteni az egyik legkülönlegesebb táplálkozási specializálódást, ami kialakult az afrikai tavak sügerei között, ez pedig a pikkelyevés és más halak bőrének a fogyasztása. Olyannyira sikeres stratégia, hogy több faj is erre szakosodott. Az érdekessége az a dolognak, hogy ezek a halak nem dögevők, hanem maguknál jóval nagyobb élő halakat támadnak meg és kiharapják belőlük a falatot.
Ilyen hal például a Plecodus paradoxus.



Nála magasabb szintre egy rokon faj, a Plecodus streleni jutott. Ezek a halak a Cyphotilapia nem tagjaira specializálódtak, olyannyira, hogy "öltözetük" is hasonló azokéhoz, a könnyebb elvegyülés, az észrevétlenség érdekében.
 
 

Nagyon erőteljes állkapoccsal, nagyméretű, kúpos fogakkal alkalmazkodtak ehhez az extrém táplálkozáshoz. Ezeknek a fajoknak az akváriumi tartása szokásaikat tekintve érthető, hogy nem jött divatba, de előfordultak már olyanok, akik megpróbálkoztak vele. Állításuk szerint ha más fajokat nem helyeztek az akváriumba, akkor problémamentes volt a tartásuk, nagyon jól fogadták a magas állati fehérje tartalmú tápokat, de amint bármilyen más halat beengedtek közéjük, azonnal letámadták, nagyjából elevenen megnyúzták a szerencsétlenül jártat.

Tudunk még olyan fajokról is, melyek táplálékát nagy részben csigák alkotják, ezek állkapcsai, fogazata szintén a legerősebbek közé tartoznak. A Neolamprologus tretocephalus az egyik legjobb példa, ez a különlegesen szép sügér, melynek nehéz szaporíthatóságát sokan pont azzal magyarázzák, hogy nehéz a megfelelő mennyiségű csiga biztosítása számukra.


Neolamprologus tretocephalus. Patrick Tawil auteur.
Egy kicsit visszatérve a mindenevő sügerekhez, meg kell említeni azt a táplálékszerzési stratégiát, mely jóval kevesebb munkával jár, mint az eddig említett módszerek. Ezek a halfajok tulajdonképpen rábízzák magukat a vízáramlatok által szállított törmelékekre, planktonokra. Általában olyan helyszínt is választanak pont ezért, ahol a víz hordalékban gazdag, ez pedig leginkább a folyóvizek torkolatának környékét jellemzi, valamint a görgetegzónával határos töréseket, ahol az aljzat felkavarodik a hullámtörőkön. Ilyenek az Aulonocara nem tagjai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése