Két módozatát különböztethetjük meg. Az egyiknél a szülő nem veszi azonnal szájába az ikrákat, hanem ívás után úgy gondozza, tisztogatja azokat, mint ahogy azt a kemény felületre ikrázók teszik, majd kikelésük után veszi a lárvákat szájába, és míg el nem érik a megfelelő fejlettséget, ott is tartják őket.
Másik esetben íváskor azonnal szájukba gyűjtve az ikrákat, majd lekelésük után szintén kivárva a fejlődési folyamatok megfelelő fázisba érését, kész kishalakat engednek ki.
A szájköltés folyamatát legtöbb esetben a nőstények végzik, néhány Xenotilapia fajnál mindkét szülő részt vesz benne, egymást váltva hordozzák szájukban az ikrákat, illetve a kicsinyeket.
A szájköltő sügerek ívása és ikrái a fentebb sorolt dolgoknak megfelelően különbözik a többi sügérétől. Ikráik hosszú kelési idejűek (8-10 nap)és nagy mennyiségű szikanyagot kell tartalmazniuk, hiszen legtöbb esetben ez után még átlag 3-4 hetes hordozás következik, ami alatt a nőstény nem, vagy csak éppen csipegetve táplálkozik, tehát az ivadékok sem jutnak eleséghez, csak ahhoz, ami a szikzacskóban található. Ennek megfelelően nagyméretű, viszonylag kevés ikrát raknak, átlag esetben 3-4 mm, nagyobb testű fajoknak akár borsószem méretűek is lehetnek.
Az ikrázáskor a hím a nőstényt egy félreeső helyre csalogatja, nagyjából vízszintes kőfelülethez vagy az általa készített homokgödörhöz, mindenképpen az aljzatra, lehetőség szerint olyan helyre, ahol védve vannak az ikrát fogyasztó halaktól. A hím színezete teljes pompájában remegő úszókkal a aljzathoz simulva lassan előre úszik, ha nősténye követi, akkor körözésbe kezdenek, vagy felváltva csúsznak végig ugyanazon a szakaszon. Sok faj hímjének farok alatti úszóján az ikrákra hasonlító alakú és színű foltok vannak, melyek egyik célja a szaporodási ingerkeltés, az ikrázás kiváltása. A másik pedig az, hogy a nőstény, miután már az egyik előrecsúszása után szájába vette azt a pár ikrát, amit kipréselt magából, a hímet követve az ikrafoltok felé kapkodva beszippantsa az általa akkor kibocsájtott spermiumokat; termékenyülhessenek meg az ikrák.
Ettől eltérően a Cyprichromis fajok vízközt ívnak, a természetben nem hagyják el a raj védelmét, társaik között gondoskodnak az utódlásról.
A természetben az ívás befejeztével a hímek elkergetik a nőstényt területéről, vagy mindketten visszaállnak a rajba. A nőstény elkezdi a szájköltést, amennyire lehet, nyugalomba vonul, nem táplálkozik, bizonyos időközönként átforgatja az ikrákat a szájában, hogy egyenletesen jussanak oxigénben dús vízhez. A kishalakat sok faj kiúszásuk után is gondozza, vezetgeti, majd pár héttel később szétszélednek, rajhalak esetén együtt csatlakoznak egy csapathoz, vagy a nőstény társai között engedi ki őket, saját fajuk ivadékait ritkán tekintik zsákmánynak.
Akváriumi körülmények között gondot okozhat a forgató nőstények egészségvédelme, ha nem rajhalakról van szó, hiszen nagyon hosszú ideig semmit sem, vagy minimálisan táplálkoznak, nem tudják magukat megvédeni, állandóan zavarja, űzi őket a többi hal. Megfelelően társított medencében, melyben megfelelő mennyiségű búvóhelye van halainknak, ez a kérdés nem okozhat gondot.
Ha akváriumunkban csak egy faj egyedeit tartjuk csak, alapesetben nem fogyasztják el az ivadékokat. Ezzel kapcsolatban egyre többeknek az a véleménye, hogy nem helyes, ha az ember beavatkozik, és bizonyos fejlettség után, ha az anya forgat, kihalásszák és elveszik a kicsiket, mesterségesen tovább nevelve azokat. Bizonyos szempontból van igazság a dologban, hiszen emberi beavatkozással a természetes kiválasztódás elvét kiküszöböljük, de itt meg kell említeni a sok különleges színváltozatot, amiknek a létrejöttére valószínűleg sokkal kevesebb esély maradt volna, ha sosem tett volna így senki. De arra is kíváncsiak lehetnénk, mennyi gibberosa ivadék érné meg akváriumi körülmények között a felnőtt kort.
Ha nem akarunk fajonként külön akváriumot tartani, akkor külön helyezhetjük a nőstényünket, de a forgatás hosszú ideje után igen komoly problémái lesznek a visszahelyezésekor, egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz beilleszkedni a távolléte alatt kialakult új rangsorba.
Ebben az esetben nem marad más lehetőségünk arra, hogy ivadékokat nevelhessünk, mint elvenni azokat az anyától, kiköpetni vele azokat. Ez az anya szempontjából azért is lehet jó választás, mert kimarad a hosszú koplalás, nem gyengül le az éhezéstől.
Ha az ivadékok elvétele korábbra sikerült a tervezettnél, az anya forgató mozgását pótolni kell, erre nagyon elmés szerkezeteket találnak ki az ügyes akvaristák. Lényegük a víz lassú átáramoltatása a tárolószerkezeten, amitől az ikrák folyamatos mozgásban maradnak.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy az ilyen módon való keltetés nem feltétlenül vezet jóra, az életképtelen, genetikailag problémás, esetleg színhibás egyedek is megmaradnak, tovább viszik kerülendő tulajdonságaikat, legfőképp pedig az ösztöneik szenvednek óriási csorbát!
A Malawi-tó sügerei kivétel nélkül szájköltők, míg a Tanganyika-tavi sügerek között megtalálunk minden gondozási formát.
Ennyit mostanra, következő alkalommal a vízről lesz szó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése