Az ezekbe a csoportokba tartozó halak valamilyen szempontból mindenképpen komolyabb felkészültséget igényelnek az eddig ismertetetteknél.
Vagy az etetésük speciális volta miatti magasabb költségek, vagy a nagyobb helyigényük miatti magasabb kezdőtőke-igény, vagy mindkét tényező együttesen komolyabb átgondolását igényli a döntésnek, hogy akarunk-e ilyen halakat tartani. Esetleg alaposabb akvarisztikai ismeretek birtoklása is fontos lehet.
Az első ezen csoportok közül a Tropheus csoport. Érdekes módon a legnépszerűbb csoport talán, annak ellenére, hogy talán a legnehezebben tarthatóak közé tartoznak. Mik is ezek a nehézségek?
Talán kezdjük az etetésükkel. Arról már volt szó, hogy a természetben nagyjából folyamatosan táplálkoznak a nappali időszakokban, moszatokat, algákat esznek a felső görgetegzóna köveiről, szikláiról. Ehhez bélrendszerük nagyszerűen alkalmazkodott, extrémen hosszú, benne lassú emésztés történik a minél jobb kihasználtság érdekében, baktériumok segítségével.
Tehát nem mindegy, mit adunk nekik. Lehetőség szerint magas növényi eredetű összetevőkkel rendelkező száraz tápok képezzék az alapot (ezek a boltokban kapható legmagasabb árfekvésű eledelek), kiegészíthető többféle nyers vagy forrázott növényi táplálékkal; cyclops, mysis, daphnia lehetnek az állati eredetű kiegészítők.
Halaink hajlamosak minden hirtelen váltásra nagyon érzékenyen reagálni, legyen az új alkotóeleme a menünek, legyen az akár egy rosszul adagolt etetés, helyváltozás. Lehet akár egy elkésett vízcsere is. Az érzékeny reagálás alatt itt az értendő, hogy féltve gondozott állományunk nagy része, vagy akár egésze elpusztul. Tehát mindent ésszel, fokozatosan, nem engedve a látványnak, hogy adunk egy kicsit még az állandóan frontüvegünknél tolongó halaknak, mert szegények éhesek biztos.
Másik probléma a társíthatóságuk. Speciális táplálkozásuk miatt egyértelmű, hogy csak olyan halak társaságába helyezhetőek, melyek igénye megegyezik az övékkel.
De van itt még két másik dolog is. Az egyik a hímek territoriális viselkedése, az ebből adódó magas agresszió. Esetükben mindig fiatal állatok 15-20 közötti csapatát szerezzük be egy 600-700 körüli akváriumba, melynek alapterületét határozottan határoljuk több darabra kőcsoportok elhelyezésével.
És innentől bármi történhet. Nagyon nehéz törvényszerűségeket meghatározni az esetükben. Vannak hibátlanul működő csapatok, melyeknél az ivararány fele-fele, itt valószínű az agresszió eloszlása a kulcs. Vannak olyanok is, ahol tíznél több nőstény jut egy hímre és minden szép és jó. Emellett vannak olyan csoportok is, ahol valamiért nem akar működni a dolog. Személyes tapasztalat, hogy 16 felnőtt Tropheus duboisi és 20 felnőtt Tropheus sp. black "Pemba" társítása mindkét részről tökéletesen működött egy kényszerű áthelyezésig. A duboisik azután is folytattak a megszokott életüket, de a Pembák... Az addig viszonylag békés akváriumképet részükről felborították. Hat hím volt a csoportban, két hét alatt annyira jutottak minden erőfeszítésem ellenére, hogy ketten maradtak. A két legerősebb, akik pár napig elkeseredett csatákat folytattak, majd mintha mi sem történt volna, egyik az akvárium egyik felét vette birtokba, a másik a másikat és újra béke lett.
Nagyon eltérő beszámolókat lehet hallani róluk tapasztalat akvaristáktól, teljesen különbözően alakultak ugyanazon faj ugyanazon változatának csapatai, ugyanolyan körülmények között.
Egyes tenyésztők teljesen üres akváriumokban tartják őket, egy hímmel 8-10 nőstényt, így kiküszöbölik az agressziót, de ezek az akváriumok bemutatás szempontjából teljesen értéktelenek. A németországi sügeres kultúrában a köptetett ivadékok értéktelenek. Az ottani Tropheus-tartók akváriumaiban jóval több kő van a hazaiaknál.
És az utolsó nehezítő tényező tartásuknál az, hogy a nagyon sok változat közül (kivéve ha van faji szintű eltávolodás), bármennyire is jól néznének ki együtt, keveset tarthatunk együtt a nem kívánatos keverék utódok elkerülése érdekében.
A csoport létszámának növelése csak olyan módon lehetséges náluk, hogy növendékeket helyezünk közéjük, akik majd beilleszkednek szépen lassan a hierarchiába.
Eretmodus, Spathodus, tanganicodus fajokkal társíthatjuk őket, melyek tartástechnológiai szempontból kisebb különbségektől eltekintve megegyeznek velük.
A Cyphotilapiák csoportjába tartozó halak nagy méretük miatt igényelnek több odafigyelést. Talán a legdekoratívabb halak közé tartoznak, impozáns testméreteik ellenére viszonylag kisméretű akváriumban is jól érzik magukat.
A viszonylag mindenképpen kiemelendő, hiszen a vadon fogott halak hímjei is elérik a 28-30 centiméteres testhosszt, míg fogságban nevelkedettek között jegyeznek 40 centi körüli példányokat is. 700-800 literes akváriumban tudunk együtt tartani 10-12 felnőtt példányt köszönhetően nyugodtságuknak, méretükhöz képest tág oxigénszint tűrésüknek. Nagyon jól alkalmazkodnak a tartási körülményekhez, betegségekkel szemben ellenállóak.
A természetben ezek a halak viszonylag jól elhatárolódó populációkat alkotnak, populáción belül egységes szín- és formai jegyeket mutatnak. A nappali időszakban a mélyebb részeken csapatosan kóborolnak, a felsőbb vízrétegeket az alkonyati és hajnali időszakban látogatják halakra vadászva.
Ebből adódnak társítási nehézségeik, a számukra megfelelő méretű halakat egyszerűen levadásszák akváriumunkból. A természetben végzett megfigyelések alapján általában Cyprichromisokkal táplálkoznak legnagyobb mennyiségben, tehát velük semmiképpen ne társítsuk őket.
A Cyprichromisok akváriumának testméretükhöz képest azért kell nagynak lenni, mert nyílt vízi halakról van szó, melyek csapatban érzik magukat biztonságban. A hímek védik területüket, aminek határai elég képlékenyek, a csapat elrendeződésétől függ. Vérre menő csatákra nem kell számítani, kergetőzésben kimerül a vitás kérdések tisztázása.
Különösebb berendezést nem igényelnek a Paracyprichromis nigripinnis kivételével, melynek ívása nem a nyílt vízen történik, társítani viszont nagytestű ragadozók kivételével szinte bármivel lehet, a berendezést hozzájuk igazítsuk, de mindenképpen tartsuk meg a tág úszóteret számukra.
Valahogy így kell őket elképzelni a természetben.
A bojtos-úszójú sügerek csoportjába tartozó Ophthalmotilapiák, Cyathopharinxok szintén nem a kezdő sügerek közé tartoznak.
Nagyméretű, minimum 500 literes akváriumot igényelnek, amiben nem könnyű elhelyezni két, különböző fajba tartozó hímet sem az Ophthalmotilapiák közül. A természetben a lehető legnagyobb távolságot tartják egymástól. Akváriumban úgy sikerülhet megoldani ezt, ha 1.5-2 méteres távolságot tudnak tartani és kövek is határolják optikailag a területüket, egyéb nagytestű fajokkal társítva őket.
A nőstények csapatokban mozognak, az ívásra érettet a hím a fészekkúp közepén lévő gödörbe csalja, ívás után a nőstényt érdemes elkülöníteni.
Nyugodt nagytestű halak társaságában jól érzik magukat, páratlan színeik nem érvényesülnek örökmozgó sügerek között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése