Altolamprologus II.

A vadászsügérek szaporodásáról a bevezetőkben már szóltunk pár szót, tárgyaljunk most kicsit részletesebben a témáról.

A Tanganyika-tóban, mint azt említettük előző az bejegyzésben, ezek a halak szigetszerűen elhelyezkedő populációkat alkotnak. Az egyes halak viszont nem szigorúan helyhez kötöttek. Természetesen megvan a maguk mozgáskörzete, de ez jóval nagyobb, mint például ahogy Malawi-tó mbuna hímjeinél tapasztalhattuk, határaik rugalmasabban kezetek. Kötődnek a megfelelő búvóhelyhez, a víz mélysége nem meghatározó tényező náluk, habár előnyben részesítik a sekélyebb részeket az ivadékhalak nagyobb átlagsűrűsége miatt.

. Elég egy pár szikla vagy farönk, megtelepednek. Na nem csapatban, a helyfogást növendék korukban a számukra elegendő méretű hasadék, üreg elfoglalásával kezdik, ahonnan mindig a megfelelő méretűbe költöznek tovább. Alapvetően nagy területet járnak be. Kell is, hogy így legyen, hiszen táplálkozási szokásaik, emésztésük rövid ideje miatt nem lehetséges hosszúra nyújtani a táplálkozások között eltelt időt.
Lehetőség szerint fedezék mögül, meglepetésszerűen lerohanva ejtik zsákmányukat. Rákokat, halivadékokat fogyasztanak, bélrendszerük rövid, emésztésük gyors. Naponta ötször-hatszor indulnak vadászatra, az ivadékok ennél többször, akár nyolc-tíz alkalommal is táplálkoznak.

 Tehát, adott egy hím, kiválasztotta a számára biztos fedezéket nyújtó környezetet, amit meg is tud jó eséllyel védeni a többiektől. Lényeges választásakor a majdani arra járó potenciális halmenyecske szemével is megnézni a területet, hiszen ikráikat megfelelő üreg, barlang híján nem fogják lerakni. A hímével átfedésben lévő területtel bíró nőstények, ha nincsenek megfelelő érettségű ikráik, nem lesznek szívesen látott vendégek ha területének centrumába tévednek. Reakcióikból, színezetükből a hím pillanatok alatt levonja a következtetést és kíméletlenül elüldözi őket. A hím látványa többek szerint fontos inger az ikrák éréséhez.

 Amennyiben a nőstény ívásra kész, akkor sem bánik vele kesztyűs kézzel párja, erőszakosan bekényszeríti egy üregbe, barlangba, kisebb testű változatoknál esetleg csigaházba, ahonnan általában nem is engedi ki az ívás megtörténte után sem. Napokig, olykor hetekig is őrzi a bejáratot. A nőstényt erőteljes harapásokkal emlékezteti kötelességére, jelentős méretelőnyéből adódóan fölénye egyértelmű.

Az A. compressiceps ikrái vízhőmérséklettől függően 4-7 napra kelnek ki, az ivadékok az ívástól számított 15-20. napon lesznek elúszásra készek. Calvusoknál ennél hosszabb időre, van hogy 22-24 napra jelennek meg a csigaház vagy üreg bejáratánál.

Ebben az állapotban szikzacskójuk teljesen felszívódott már, azért "nézegetnek" kifelé, mert éhesek. Ettől az állapottól kezdve nem sok idő kérdése és szétszélednek, önállósodnak. A nőstények ivadékgondozási ösztönei nagyjából két hétig tartanak, a hímeké pedig leginkább az ívóhely védelmére és a nőstény kommandírozására korlátozódik. Érdekes módon vannak beszámolók olyan párokról is, melyek kimondottan erős ivadékgondozási ösztönökkel rendelkeznek, ezek elsősorban a vadon befogott példányok közül kerülnek ki.

 
Legtöbb esetben éjszaka hagyják el a bölcsőjüket a kicsik, alátámasztják ezt az akváriumi megfigyelések is. A lámpaoltáskor, vagy besötétedéskor még az anyjuk védelmét élvező ivadékokat, ha felkapcsoljuk a világítást az akvárium fölött az éjszaka folyamán, az aljzaton fekve találjuk szétszóródva.
Nyilván a természetben a túlélési esélyük elég alacsony, ebben a korban méretük 3 milliméter körüli.
Megfelelő méretű táplálékot könnyen találnak maguknak, az észrevétlennek maradás a kihívás, apró termetük miatt nagyon sokan előszeretettel fogyasztják a zsenge ivadékot.

Akváriumi körülmények között többféle gyakorlat is bevált szaporításukkal kapcsolatban. Mint már említettük, működik az egy pár-egy akvárium és a csapatos, zsúfoltnak tűnő tartás is. A lényeg, hogy ha fel is akarunk nevelni az ivadékokból, akkor a megfelelő időben történő beavatkozás elkerülhetetlen. Ez vagy úgy oldható meg, hogy a várható elúszás előtt, még szikzacskós állapotban egy csővel kiszívjuk az üregükből a kicsiket, vagy kirázzuk őket a csigaházból. Ugyanezt a műveletet ki lehet tolni addig, amíg nem mutatják magukat a bejáratnál, ennek egyszerű, praktikus oka az, hogy fejlettebbek, kevésbé sérülékenyek. Ami viszont ellene szól, hogy ha nem érünk rá rendszeresen rájuk nézni, könnyen lemaradhatunk, éhes szájakban tűnnek el várva-várt kishalaink.

Ha minden úgy sikerült, ahogy terveztük és a kishalak egy kisebb, jól szűrt akváriumban vannak, el kell kezdeni etetni őket. A frissen keltetett sórák a legjobb eledel számukra, ha rendszeresen olyan mennyiséget tudunk keltetni, amit nem képesek azonnal elfogyasztani, csak 1-2 órán belül, meglepő eredményeket érhetünk el. A vadászsügér nem tartozik a gyorsan növő fajok közé, de ha biztosítani tudjuk számukra a sórákot minden napra, természetesen más élő vagy fagyasztott állati planktonnal együtt, két hónapos korukra elérhetik a 15-18 milliméteres testhosszt. Sórák híján elkezdhetjük őket apró cyclopssal is etetni, növekedésük lassabb ütemű lesz ugyan, valószínű, hogy az ebből származó hátrányuk miatt nem is nőnek akkorára kifejlett korukra, mint élő eleségen nevelt társaik.

Ivarérett korukra a hímek 14-15 centisre nőnek a természetben, a nőstények 8-10 centinél általában megállnak. A "Shell" változat hímjei 8-9 centinél nem nőnek nagyobbra. Átlag akváriumi körülmények között nem érik el ezeket a méreteket, de az ellenpéldát is láthatjuk ügyes, felkészült akvaristatársainknál, 18 centis A. compressiceps hímről is van tudomásunk.

Szaporításuk nem a legegyszerűbb feladat. A rendszeres, időben elvégzett vízfrissítések mind a szülőknél, mind az ivadékoknál elengedhetetlenek, nem beszélve a sórák keltetésének babra munkájától, de nagyon megéri foglalkozni velük, minden fáradságot megér egy szép csapat vadászsügér látványa.